A CheerUapp trendi és minőségi termékeket ad Nektek, és kedves érzéseket, élményeket is küld az ajándékok mellé. Nem csoda, ha ebbe a világképbe a környezetünkre és egészségünkre fordított figyelem is beleillik. Élvezzük azt, ami a mai korban megadatott, ugyanakkor tekintettel vagyunk a magunk és unokáink jövőjére. Ennek mentén is választjuk partnereinket és ajándékainkat és így került a Grapoila is mellénk, hiszen hasonló dolgok vezérlik.

Ha eddig nem hallottatok a „ZERO WASTE” előállítási koncepcióról, ismerkedjetek meg vele, ahogy Grapoila csinálja:

A termékek gyártása során keletkezett minden komponens 100 %-ban hasznosításra kerül, semmi nem vész kárba. A cégalapítástól kezdve fontos számukra a környezetvédelem. Természetes alapanyagokból készülő, kitűnő minőségű, teljes értékű élelmiszerek mellett a hagyományos gondolkodás szerint általában kidobott összetevőkből sem hagyják veszni az értékes alkotóelemeket.

A szőlőtörköly a borászatoknál hulladék, legfeljebb az állatokkal etették meg. A Grapoila pedig a kincset érő, kiváló élettani hatású, minőségi olajat rejtő szőlőmagot látta meg benne. Ezzel az első alapanyaggal kezdődött a Grapoila hidegen sajtolt olajok Zero Waste ‒ azaz hulladék nélküli – gyártása.

A hidegen préselt madártövisolaj pasztája gazdag különleges kozmetikai gyógyhatású természetes anyagokban. Ezt felismerve nem a komposztálóban vagy égetőben végzi, hanem magminőségű készítmény lesz belőle.

A Zero Waste előállítás folyamán a beérkező alapanyagokat teljes egészében feldolgozzák, hiszen azok minden fázisában-formájában megtalálhatók az értékes összetevők. A szőlőtörköly esetében a bioaktív anyagokban gazdag szőlőhéjat különválasztják a magtól, majd szárítás után megőrölik. Az így csomagolt őrleményt sütemények, krémek különleges ízesítésére használhatjuk.

A magokat szintén szárítják, majd hőkezelés és adalékok nélkül a saját fejlesztésű présgépeiken olajat sajtolnak belőlük. Az így nyert hidegen sajtolt olajokból rendkívüli tápértékkel rendelkező, egészséges élelmiszerek vagy kozmetikai olajok lesznek.

A csomagolás újrahasznosított vagy könnyen újrahasznosítható barnapapír.

A frissen préselt olaj szűrése előtt keletkező üledék az olajiszap. Igen gazdag esszenciális zsírsavakban és vitaminokban, és a magok mikroszemcséit is tartalmazza. Ez kétféleképpen, gourmet krém vagy kozmetikai komponens formájában is nagyon értékes.

Az olajsajtolás után fennmaradó száraz összetevőből, a pelletből (amely egy zsír- és szénhidrátszegény, növényi fehérjében, vitaminokban és más tápanyagokban viszont igen gazdag gluténmentes anyag) magliszteket őrölnek, amelyek kiváló természetes sütőipari adalékok.

Mivel kizárólag természetes alapanyagokat használnak, azt a kevés fennmaradó mellékterméket, melyet általában végképp nem tudnak hasznosítani, virágföldadaléknak, komposztnak vagy fűtőanyagnak használják fel. Utóbbi a zöld hulladékkal együtt a szárítórendszer felfűtését biztosító biomasszakazánba kerül, amivel a felhasználási kör teljesen bezárul.

Különleges papírtokos “No plastic” szőlőzsír ajakápoló

A műhely mindennapjaiban is figyelnek a környezetvédelemre. Takarításhoz kompresszoros levegőt használnak. A törölgetéshez a rongyokat bérlik egy partnertől, akik aztán a használt rongyból kivonják azt az olajat, amivel a mosodájukat fűtik. A tiszta törlőrongyokat pedig újra megkapja az műhely. Az alkatrészek tisztítását mikroorganizmusokat tartalmazó bio-mosogatórendszerrel végzik, amelyben biológiai úton bontják le a zsírokat és olajokat.

A „Zero Waste” gyártással csökken az ökológiai lábnyom, környezettudatosabb a működés. – Éljen a Föld, éljenek az emberek!

Ti pedig a CheerUapp termékeivel, a Grapoila olajaival-ízeivel vagy kozmetikumaival kényeztessétek magatokat és szeretteiteket!